A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.

A magyar forint (jele: Ft, ISO-kódja: HUF) 1946. augusztus 1. óta Magyarország hivatalos fizetőeszköze. 2008. február 26-a óta a forint szabadon lebeg rugalmas árfolyamrendszerben.

A magyar forint pénzjegyei a jelenleg hivatalos készpénzállomány részét képezik. Valamennyi forintpénzjegy a Magyar Nemzeti Bank által kibocsátott bankjegy. A forint történetét végigkísérő infláció miatt a kezdeti 10 és 100 forintos bankjegyből álló sort mára egy olyan sor váltotta fel, melynek legnagyobb címlete 20 000 forint. Újabban forgalmi emlékbankjegyeket is kibocsát a Nemzeti Bank.

A magyar forint pénzérméi Magyarországon 1946. augusztus 1. óta hivatalos fizetőeszközök. A XX. század második felének magyar történelmét jól tükröző forintérméket 1946 óta verik. A pénzérmék között vannak közforgalmi céllal vert érmék, forgalomba hozott emlékveretek és kifejezetten a gyűjtők számára vert, kereskedelmi forgalomban megvásárolható emlékérmék is. Ez utóbbiakat többnyire valamilyen évfordulóra (pl. híres személy születésnapja alkalmából) gyártják kis példányszámban, gyakran jó minőségű nemesfémből (ezüst, arany). Jelen szócikk csak a forgalmi célra vert érméket és emlékvereteket mutatja be. A pénzérméket az Állami Pénzverő Nemzeti Vállalat, illetve annak jogutódja, a Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdonában lévő Magyar Pénzverő Zrt. készíti. Forgalomba hozójuk - akárcsak a bankjegyeké - a Magyar Nemzeti Bank, amely az előállítás költségeit is fedezi. Az érméket forint (Ft) és fillér (f) címletekben verték (1 Ft = 100 f). A forint forgalomba hozatalakor a kétfilléres volt a legkisebb forgalmi címlet és az ötforintos a legnagyobb, a folyamatos értékvesztés miatt 2010-ben az ötforintos a legkisebb érmecímlet és a kétszázas a legnagyobb.

A pengő egykori magyar pénznem volt. 1927. január 1-jén vezették be a magyar korona helyett, s mintegy húsz évig, 1946. július 31-éig volt törvényes fizetőeszköz. Váltópénze a fillér volt (1 pengő = 100 fillér). Bevezetése az első világháborút és Trianont követő gazdasági válság utáni stabilizációs program része volt, az újabb világháborút követően mégis a világtörténelem legsúlyosabb hiperinflációját szenvedte el. Bár több próbálkozás is volt az infláció megfékezésére, végül a forint bevezetése vezetett a gazdasági stabilitás helyreállásához.

A magyar pengő pénzjegyei az 1926-1946 közötti magyar pénznem, a pengő készpénzének részét alkotta. A legtöbb pénzjegy bankjegy, melyeket (olykor csak névleg) a Magyar Nemzeti Bank bocsátott ki. Később, a világháború előrehaladtával más papírpénzek, illetve pénzként használt értékpapírok is megjelentek, például hadipénzek, kötvények, pénztárjegyek. Kezdetben a papírpénzeket külföldön tervezték és egyszerű technikával nyomtatták, mivel itthon hiányzott a megfelelő felszerelés és szakember. Később már fejlett technikával állították elő a bankjegyeket. A világháború után elszabadult az infláció, így a nagy mennyiségű bankjegyet ismét egyszerű technikával állították elő. Végül már szorozatszámot sem nyomtattak a pénzekre, s a pénzjegynyomdán kívül néhány más fővárosi nyomdát is be kellett vonni a bankjegynyomtatásba.

A magyar pengő pénzérméi a pengőkészpénz részét alkották. Kezdetben a pengőérmék ezüstből készültek, hogy kifejezzék a korona inflációja után bevezetett új pénz stabilitását és értékállóságát. Később, a háború idején ezeket az érméket bevonták, s előbb papírpénzeket, majd alumíniumérméket vezettek be a helyükre. 1945 végére a hiperinfláció miatt a pengőérmék teljesen elvesztették értéküket.

Az adópengő egy történelmi magyar pénzegység, melyet 1946. január 1-jén vezettek be elszámolási egységként és 1946. július 31-ig volt törvényes fizetőeszköz, amikor a pengővel együtt kivonták a forgalomból.

Az osztrák-magyar korona (rövidítése: K; németül: Krone) az Osztrák-Magyar Monarchia pénzneme volt. 1892-ben vezették be, de csak 1900. január 1-jétől lett kötelező a koronában való számítás. 1918 novemberében, a Monarchia első világháborút követő felbomlásával megindult az utódállamok önálló pénzkibocsátása, mely az osztrák-magyar korona forgalmának visszaszorulásához, majd megszűnéséhez vezetett. Egy korona 100 fillérre (németül heller) oszlott.

Az Osztrák-Magyar Bank - a Monarchia közös központi bankja - számára kizárólagos szabadalom biztosította a papírpénz nyomtatást a Monarchia teljes területén. A bankjegygyártás Bécsben folyt, Magyarországot is onnan látták el. Az első világháború során a bécsi kormányzat szándékosan csökkentette Magyarország bankjegyellátását.

Az osztrák-magyar korona pénzérméket 1892-től kezdték el verni: bronz egy- és kétfilléreseket, nikkel tíz- és húszfilléreseket, ezüst egykoronásokat, illetve arany tíz- és húszkoronásokat. Később két- és ötkoronás ezüstök és százkoronás aranyak is készültek. Ausztria utolsóként tért át Európában az aranyvalutára, azonban a megfelelő aranyalap létrehozása - melyben oroszlánrész jutott a magyar gabonaexportnak - csak hosszabb idő alatt sikerült, így a valuta fedezetének egy részét még sokáig az ezüst tette ki. Csak 1900-tól lett kötelező a koronában számítás, az ezüst egyforintos pedig a monarchia felbomlásáig törvényes fizetőeszköz maradt.

A numizmatika a pénzzel és a pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudomány. Habár a numizmatika művelői, a numizmatikusok eredetileg a régi érmék gyűjtésével és tanulmányozásával foglalkoztak, érdeklődésük ma már kiterjed a modern pénzformák és pénzhelyettesítők, valamint az értékpapírok kutatására is.

A pénzjegy a pénzérme mellett a készpénz egyik megjelenési formája. Szokás papírpénznek is nevezni, de ma már nem csak papírból készülnek. A pénzérméktől eredetileg leginkább abban tért el, hogy nem rendelkezett inherens értékkel (értékét nem az anyaga hordozta), így - típustól függően - ígéret vagy kényszer tette őket forgalomképessé. A ma forgalomban lévő érmék többsége sem rendelkezik saját értékkel, így ebből a szempontból közelebb állnak a pénzjegyekhez, mint az értékpénzekhez.

Az érme, pénzérme vagy fémpénz rögzített minőségű és mennyiségű fémből készült, leggyakrabban korong alakú, törvény által szabályozott módon, rendszerint állami vagy uralkodói fennhatóság alatt álló intézmény által kibocsátott fizetőeszköz. Két fő típusa a nemesfémtartalmánál fogva inherens értékkel rendelkező értékpénz és a nem nemesfémből vert váltópénz, melynek forgalmát - akárcsak a papírpénzekét - törvény kényszeríti ki.

A szükségpénz (németül Notgeld) olyan pénz, melyet pénzkibocsátási joggal nem rendelkező intézmények bocsátanak ki szükségállapotban, leginkább ostrom, háború vagy gazdasági válság idején, amikor a központi pénzkibocsátás akadályozva van.

Pénz minden olyan meghatározott értékkel bíró tárgy, amely a kereskedelmi forgalomban hosszabb-rövidebb ideig mint állandó fizetési eszköz használatos, amelynek átadásával dolgokat lehet megvásárolni illetve adósságokat törleszteni.